Home
 

Ezt a bejegyzést a mostanában megtekintett Szörny Egyetem című animációs film ihlette. A mesében zajló egyetemi verseny egyik helyszínéül a könyvtár szolgál, ahol a könyvtáros néni karaktere hozta a szokásos sztereotípiákat. Ennek nyomán kíváncsi lettem, hogy más mesék esetében milyen képet kap a gyermek a könyvtárakról. Lássunk hát néhány könyvtárat a mesék világából!

Szörny Egyetem (Szörny Rt. 2.)

A mese a Szörny Egyetemen játszódik, ahol a szörnyek csapatai mérkőznek meg egy egyetemi versenyen.
A többfordulós megmérettetés egyik feladata: átjutni a könyvtár másik végébe és megszerezni egy zászlót, anélkül, hogy a könyvtáros meghallaná a csapatot.
Nézzük sorban milyen sztereotípiákat találunk!

A rémisztő könyvtáros

monsters-university-trailer-librarian

A könyvtárban csend honol, még a parketta nyikorgása is hallható a lépéseknél. Ez ugye jól erősíti a könyvtárba ne menj be, mert ott nem szabad beszélgetni képzetet. Aztán feltűnik a könyvtáros rémséges alakja a háttérben, amint a pultjánál matat.
Az, hogy csúnya önmagában még nem mondd semmit, hiszen az összes többi szereplő sem szép, lévén szörnyekről szó. Bár ettől elvonatkoztatva látszik, hogy egy idős, szemüveges hölgyről van mintázva… mint mindig. Ennél már egyértelműbb a következő jelenet, amikor is a könyvtáros közli olvasóival, hogy: “Pssssz, csendet!”.
Nem sokkal később egy az asztaltól felálló olvasó léptei nyomán megnyikordul a padló. Ekkor a szereplők által “morgós szipirtyóknak” nevezett könyvtárosunk felkel és a renitens olvasót szó szerint kidobja a könyvtárából.
A mese jelenetei tehát egyértelműen megtestesítik, sőt erősítik a könyvtáros szakmáról szóló sztereotípiákat.

A Szörny Egyetem könyvtárosa

s356_10acs.sel16.248

Dexter laboratóriuma – Dexter könyvtár

A következő mese amivel foglalkozom a Dexter laboratóriuma sorozatnak, a Dexter könyvtár című epizódja. Érdekes módon ebben a mesében az olvasó személyén keresztül jelenítik meg a könyvtárakról kialakított már-már unalmas képet. Dexter az iskolai könyvtárban segíti a könyvtáros munkáját önszorgalomból.
A könyvtáros (szemüveges, öreg hölgy…hisz másmilyen nem is lehetne) folyamatosan csak pecsételi a könyveket, miközben Dexter helyette fenyíti az olvasókat. Rájuk szól, hogy ne egyenek, ne beszélgessenek, a megfelelő helyre tegyék vissza a könyveket és bosszankodik, hogy a könyvtáros miért nem végzi rendesen a dolgát. Végül Dexter számára kiváló lehetőség adódik, mert a könyvtáros néninek el kell mennie egy értekezletre, így rábízza a könyvtárát.
Dexter e rövid idő alatt kialakítja álmai könyvtárát, ahol csend és rend uralkodik. Talál azonban egy könyvet, amely nem a helyén van. A könyvet leveszi és eldobja, aminek hatására az összes könyv lepotyog és a polcok is felborulnak. A könyvtáros néni, amikor visszaér ledöbben és azzal bünteti Dextert, hogy heti 5 könyv helyett csak 4-et kölcsönözhet. A sztereotípiák tehát ebben az mesében is szinte ugyanazt sugallják!

Dexter

Dexter-dexters-laboratory-13130752-445-620

Akit érdekel ezen a linken megtekintheti az epizódot:
http://videakid.hu/videok/animacio/dexter-labor-konyvtar-mese-cY58jwUBXITD3Plb

Off 

2016. február 15. hétfő This post was written by Categories: Programok No comments yet


Top